Frank Gehry – Sztárépítészek és ékszereik (újraélesztett bejegyzés, 9 év után)
Kilenc évvel ezelőtt – még kislányom születése előtt – készítettem egy különleges blogösszeállítást a honlapomon. Sztárépítészeket és az általuk tervezett épületeket állítottam párba az ékszereikkel, vizuálisan és gondolatilag is összekötve a két világot. Akkoriban ez a téma szinte úttörőnek számított, és most, évekkel később, szeretném újraéleszteni ezt a sorozatot az új honlapomon.
Az újraindított sorozatot Frank Gehry-vel kezdem, akinek halálhíre nemrég járta be a szakmai világot. Munkássága generációk számára volt meghatározó – számomra is. Építészhallgatóként több épületéhez is elzarándokoltam, és élőben megtapasztalni ezeket a formabontó, szoborszerű tereket valódi reveláció volt.
Gehry építészete önálló formanyelv: hullámzó, organikus, mégis határozott. Nem véletlen, hogy a Tiffany & Co. is felkérte egy közös ékszerkollekció megalkotására. A 2006-ban bemutatott darabok – a Fish, Torque, Axis, Fold, Equus és Orchid kollekciók – mind visszaadják azt a karaktert, amely Gehry épületeit is meghatározza: a bátor formahasználatot, a plasztikus íveket, a fény és anyag találkozásának játékát.
A „Fish” motívum például már a ’80-as években megjelent a munkáiban, lámpákban és monumentális kültéri szobrokban. Az Orchid kollekció finom, szoborszerű formái pedig ugyanazt a gondolkodást tükrözik, mint épületeinek burkolatai és szerkezeti megoldásai. A léptékváltás – a hatalmas épületektől az ékszerek intim világáig – Gehry esetében különösen izgalmas. A nagy léptékű építészeti gondolkodás természetesen fordul át a kisebb, hordható műtárgyak világába.
Ez a bejegyzés most új életre kel az új honlapomon – tiszteletből Gehry előtt, és azért is, mert építészként és ékszertervezőként számomra mindig inspiráló volt ez a két világ találkozása.
Ha kíváncsi vagy, én hogyan fordítom le az építészeti gondolkodást ékszerekre, nézz körül a kollekcióim között: www.lazarvero.com